
BCMMEDIA.HU
A BCM Média Kft. a média szinte minden szegmensében jelen van, tevékenységi köre egy kicsit még azon is túlra is terjed.
2017-ben kiadóként kezdtük működésünk. Elsősorban printmagazinok készítésével foglalkozunk, mert úgy véljük, az igazán exkluzív kiadvány nyomtatott. Első lapunk a BCOOL Magazin, egy esztétikus kivitelű, igényes tartalmú, prémium életmódmagazin, amellyel elsősorban a Liszt Ferenc repülőtéren találkozhat az olvasó.
2020-ban a magazint megújítottuk, még modernebb dizájnt kapott, a szerkesztőség bővítésével pedig teljes tartalmi változáson is átesett a lap. Talán ennek köszönhető, hogy a megújult magazin partnereink figyelmét is felkeltette, olyannyira, hogy 2021-től Wellness Otthon címmel már a Wellis Zrt. magazinját is kiadónk készíti. Az angol nyelvű változattal pedig a BCM Média a nemzetközi porondra lépett. Kiadványunk ma nemcsak Nyugat-Európába, hanem a tengerentúlra is eljut. Ezeken kívül katalógusokat is tervezünk és adunk ki, például az ÚjHáz Centrum 2022-es számát.


KIADVÁNYAINK MEGTEKINTEHETŐK:
Kiadványaink a digitális média felületein is megjelennek, jelen vagyunk az online térben is. A www.bcoolmagazin.hu egy színes, sokrétű magazin, de természetesen ott vagyunk a Facebookon, az Instagramon, a TikTok-on és a LinkedInen is.
De nem csak médiacégként képviseljük magunkat a piacon.
Közösségi, illetve céges rendezvények, konferenciák szervezésével, PR- és marketingtevékenységgel, kiadványok, weboldalak szerkesztésével is foglalkozunk.


SZÍNES A RENDEZVÉNYPALETTA
Az eseményeink közül kiemelkedik az évente megrendezett WellBeing konferencia, amelynek 2021-ben a Hotel Hélia adott otthont, 2022-ben pedig a Max Cityben várjuk az elkötelezett szakembereket.
OKTATÁS, KÉPZÉS
Cégünk a szakmai oktatásból is kiveszi a részét. Idén megalapítottuk a BCOOL Médiaiskolát azzal a céllal, hogy az utánpótlás-neveléssel is a minőségi újságírás mellett tegyük le a voksunk.
Az ügyfélelégedettség és a lehető legmagasabb szakmai színvonalú munka a legfontosabb számunkra. Arra törekszünk, hogy partnereink ne csak egy terméket/szolgáltatást kapjanak, hanem olyan élményt is, amely hosszú távú elkötelezettséget, együttműködést jelenthet.
Munkatársaink tapasztalt szakemberek, akik minden területen – legyen szó magazingyártásról, rendezvényszervezésről vagy oktatásról – tudásuk legjavát nyújtják. Elégedett partnereink egyre növekvő száma bizonyítja, hogy jó úton járunk.
A BCM Média csapata eltökélten hisz a fenntartható, a wellbeingen alapuló és transzparens együttműködésekben partnereivel, és a munkatársaink egymás közötti kapcsolatában is erre törekszünk.


BCM Média csapata
Ars poeticánkban kiemelt szerepet játszik a wellbeing és a fenntarthatóság, ennek gondolatisága mentén dolgozunk mi is a mindennapokban.
Azt valljuk, hogy a professzionális munkavégzés, a folyamatos kommunikáció, a becsületes működés tesz minket megbízható, piacképes partnerré.
A BCM Média hosszú távon gondolkodó cég, ezért tevékenységi köreinket is ennek mentén alakítottuk ki és végezzük el.
A médiapiac számos résztvevője közül azzal tűnünk ki, hogy felfogásunkban az általunk kínált felelősségteljes szolgáltatás nem csupán egy termék! A kifogástalan munka mellett arra is törekszünk, hogy kiemelkedő ügyfélélményt is adjunk, ez által optimális, hosszú távú elkötelezettséggel dolgozzunk partnereinkkel.
A BCM Média missziója
olyan értékeket létrehozni, amelyek táplálják a pozitív törekvéseket. Támogatóként lépünk fel az élet olyan fontos területein, mint a GREEN gondolkodásmód, a fenntarthatóság és az egészség. Cégünk partnere kíván lenni minden értékadó szociális vagy éppen üzleti kezdeményezésnek.